„Minden emberi lény szabadon születik és egyenlő méltósága és joga van.”
Ez a mondat még mindig lángra lobbanthatja a világot - ha hiszünk neki.
A Nyilatkozatot nem kinevetjük, hanem visszahozzuk az életbe - az izzadtságba, a testbe, a hangba.
Az UTÓPIA az egy emlékeztető, hogy a nemeslelkűség nem szégyen.
Az UTÓPIA az egy olyan színház a világról, amely nem adja fel az ideáljait akkor sem, amikor úgy tűnik, minden elveszett.
Az UTÓPIA nem prédikál, nem hirdet, hanem a szikrát keresi a hamu alatt.
Az UTÓPIA az egy olyan színház, amely hisz a méltóságban, az ellenállásban, az emberségben.
Az utópia pedig akkor kezdődik, amikor azt valaki úgy igazaból megkívánja...
„Minden emberi lény szabadon születik és egyenlő méltósága és joga van.”

Az Utópia az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának színpadi megjelenítése – szóról szóra, testről testre, hangról hangra. Olyan előadás, amely ezt a dokumentumot nem történelmi lábjegyzetként kezeli, hanem élő anyagként, olyan szövegként, amely ma is lüktet, fáj és leleplez.

Az Utópia olyan mondatokból áll, amelyekről azt hisszük, hogy ismerjük őket, mégis mélyenmeglepődünk, amikor halljuk őket. Az Utópia emlékeztető arra, hogy létezik egy dokumentum, amely garantálja az emberi méltóságot. A Nyilatkozat 1948-ban született, válaszként a háborúra, a tömeges pusztításra és az ember szisztematikus megalázására. Cikkeinek az új világ alapjait kellett volna jelenteniük. Ma ezek a mondatok kérdésként hangzanak a jelen felé: hol tartunk ahhoz képest, amit megígértünk?

Ez az előadás frontálisan hat. A Nyilatkozat szövegét nem tompítják, nem magyarázzák, nem igazítják át – teljes jelentéssúlyával hangzik el. Crnkovity Gabriella színésznő teste viszi végig a szavakat a téren, ütközésbe hozva őket az egyenlőtlenség, az erőszak, a félelem és a normalizált igazságtalanság kortárs tapasztalatával. Ami univerzális jogként van rögzítve, ma radikális követelésként visszhangzik.

Az Utópia az emberi méltóság fogalmánál időz el – azon az alapon, amelyre a Nyilatkozat épül. Miért veszítettük el? Az előadás teret nyit, amelyben világosan látható a deklarált értékek és a valóság közötti szakadék, ahol a jogok szelektívek, a szabadság pedig feltételekhez kötött. Ez a szakadék nem elméleti – fizikai, jelenlévő, tapintható.

Urbán András rendezése erőteljes, kompromisszummentes színpadi nyelvet teremt, amelyben a Nyilatkozat politikai, de – ami talán még fontosabb – érzelmi eseménnyé válik. A dramaturgiai fókusz a felelősségen van: az egyéni, a kollektív és a társadalmi felelősségen. A szöveg nem a múlthoz tartozik – itt és most történik, a közönség előtt, abban a térben, ahol mindannyian ugyanazt az időt és ugyanazt a valóságot osztjuk meg.

Az Utópia emlékeztető. Az elfelejtett tananyag ismétlése. Annak hangsúlyozása, hogy az emberi jogok többek puszta frázisnál, többek jogi keretnél, többek formális konszenzusnál. Mércék, amelyek alapján egy társadalom nap mint nap megmérettetik.

Abban a pillanatban, amikor az igazságtalanság relativizálódik, az erőszak igazolást nyer, és a méltóság szinte eltűnik, ez az előadás visszahelyezi a Nyilatkozatot oda, ahová tartozik – a nyilvános tér középpontjába. Nem eszményként, hanem kötelezettségként.

Ha ma a szabadságról, az egyenlőségről és a jogokról szóló szavak utópiának hangzanak, akkor az Utópia az a tükör, amelyben világosan meglátjuk, miért.

Vedrana Božinović, dramaturg

Előadják:
Crnkovity Gabriella, Aljoša Tasovac, Biljana Šunjka Crnojević, Mina Stojanović 

Dramaturg, a rendező munkatarsa: Vedrana Božinović
Zeneszerző: Irena Popović Dragović

Díjak:
• Kovács Dezső nívódíj Crnkovity Gabriellának a legjobb női alakításért - Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválja
• Legjobb előadás - Nišville Jazz Theater Festival 2026

* Figyelem! Az előadásban erős fényeffektusok láthatók. *

Fotók: Srđan Doroški

Időtartam: 00:45

Gallery